Vesztegzár - Útvesztő
-
Gyalázat / Shame
Az egyik legerőszakosabb dal a lemezről. A szöveget a közel-keleti konfliktusok ihlették. A gyerekek ellen elkövetett bűntettekről szóló képek akkora hatást gyakoroltak Fabyra, hogy gondolta, egy ilyen dalhoz méltó szövegkíséret lenne. A dalban nincs pihenés. Tekerésből és kétlábgépből nincs hiány. Egy igazi thrash zúzda. Ami után pedig megkapta Kupicától a hozzá tartozó intrót, nem volt kérdés, hogy nyitó nóta lesz belőle.
-
Örvény / Swirl
Egy barátunk, a zenekar alapító tagja, Keszi Csabi írta a szöveget erre a dalra. Ez a legkorcsabb abból a szempontból, hogy mindenkinek van benne ötlete. Érdekessége, hogy az eleje még lassan örvénylik, majd a felétől magasabb fokozatra kapcsolunk. A legvégén pedig szintén visszaveszünk, de a lezárás zaklatottsága végett megnyugvásról nem beszélhetünk. Ennek a Vesztegzár dalnak van egyébként az egyik legbetegebb lezárása. Nagyon szeretjük. Reméljük, hogy a hallgató is örvénybe fog kerülni a hallgatása közben!
-
Skizofrénia / Schizophrenia
Megérkezik Bajcsai Ádám (Crusted) hangja, és nagyon nagyot húz a dalon! A sérelmeknek, az emlékeknek a tudat alattira gyakorolt hatásáról és a bosszúvágyról szól. Az album legrövidebb, de egyik legagresszívabb dala is. Bár e téren akadnak azért jelentkezők szép számmal. Ádi és Höki hangja nagyon jól kiegészítik egymást. A dalcímhez mindenképpen passzol a két énekes felvonultatása, bár szöveg szempontjából nem két külön személyiséget adnak elő.
-
Inszomnia / Insomnia
Nem mondható el, hogy konkrét jelentéstartalommal bír a szöveg, inkább csak hangulatok, érzések kivetülése. Reméljük, akik elolvassák, elgondolkoznak majd rajta, és találnak benne valamit, valami ismerőset. Eléggé összetett egy dal. Tempó- és ritmusváltások, tekerés, döngölés. Van benne minden. Ráadásul ebben a dalban van a legtöbb szóló. Szám szerint 3. Akik meghallják, makacsul fognak ragaszkodni hozzá.
-
Elszenvedett sors / Enduring Fate
Kupica mindig is akart egy arabos témájú dalt írni. Az introjával és outrójával igyekezett is ezt a kultúrvilágot belecsempészni a dalba, ami maximálisan sikerült is neki. Kupica szövegét az izraeli-palesztin konfliktus ihlette. Mindenhonnan az folyik, hogy szegény zsidók mennyit szenvedtek a második tojásháború alatt, de arról bezzeg nagy hallgatás van, hogy mit követnek most el ők a palesztin nép sérelmére. A szöveg azonban vonatkozhatna bármelyik térségbeli országra is. Ezeknek a háborúknak a következményeit pedig a jelenlegi bevándorlási helyzetben nem kell bemutatni senkinek. Elég szomorú, hogy a XXI. században nem tudnak ilyen problémákat kezelni. És lehetőleg helyben. Vagy talán nem is akarják?
-
Vér nélküli forradalom / Revolution without Blood
Hát a klipes dal. Ernesto Guevara mondta egyszer: „Forradalom vér nélkül? Te bediliztél…” Szövegileg némiképp kapcsolódik az Elszenvedett sorshoz. Akár lehetne a második része annak a mondanivalónak. Ez is egy jól sikerült koprodukció. A tekerős részek Fabytól, a refréntéma és az az előtti rész Monesztól származik. A refrén megfűszerezése és a „betonba döngölés” pedig Kupicához köthető. Úgy vettük észre, hogy jó dolgok sülnek ki belőle, ha minél inkább közös dalok születnek. Az előző lemezhez képest jóval több ilyen is született, ami mindenképp jót tett a lemeznek.
-
Végzet / Nemesis
Kicsit szellősebb, pihenősebb nóta, viszont nagyon fülbemászó témákkal. Az elveszettségről szól és arról, hogy az ember próbálja meg helyesen élni az életét. Csak egy van belőle. Tulajdonképpen Sapi ezt a dalt már a Beteg világ felvételei előtt leszállította, de időnk már nem lett volna, hogy a stúdiózásig készre formáljuk. Így tolódott a második lemezre. Sajnos a 80 perces CD behatárolta a mozgásterünket, így a dal angol verziója nem került fel a lemezre. Az angol verzió esetén ezért maradt le a Gyalázat intrója és az Elszenvedett sors outrója is. Digitális formában viszont a teljes angol verzió elérhető.
-
Idegkisülés / Nervous Discharge
Mindenki kelt már arra, hogy álom közben a teste összerázkódik, és felkelve nem tudja, hogy hol is van. Különösebb magyarázatot nem igényel a jelentése. Egy másfél perces és igen jó intróval kezdődik. Éppen ezért jó hosszú (5:40) is. Mire a másfél perc letelik, a hallgató akár már el is könyvelhette magában, hogy ez egy visszafogott, kissé lírai dal, de aztán a maradék 4 perc meglehetősen rácáfol erre. Talán Kupica eddigi legjobb témái vannak felsorakoztatva a dalban.
-
Képzelet játéka / Game of Imagination
A kilátástalanságról szól, a vívódásról. A refrén gitártémája egyébként még jóval az első lemez megszületése előtt íródott. A dalban nem spóroltunk a riffekkel. Van benne bőven. Éppen ezért változatos, pörgős nóta kerekedett ki belőle. Az első volt, ami szöveggel együtt elkészült. Egy jó éneklős, headbangelős, táncolós nóta…
-
Halálsor / Deathrow
Hogy mi is játszódhat le egy halálra ítélt agyában nem sokkal a vég előtt. Ezt a szöveget is Keszi Csabinak köszönhetjük. És visszatér Ádi hangja. Egy brutális dal… Az album összes száma közül talán a legjobb refrénnel rendelkezik! Az ötletelés fázisában nem igazán éreztük erősnek a dalt. Az ének viszont olyan pluszt adott az egyébként nem túlbonyolított dalnak, hogy csak lestünk. Itt a végén pedig muszáj megemlítenünk Tóth János, azaz Nils nevét, akinek az angol fordításokat köszönhetjük. Hát nem volt egyszerű dolga, de kitett magáért.