Solidity zenekari bemutatkozás és az An Abnormal Collection album bemutatása!
2016.07.17 14:55
Tagok: Kovács Attila - ének/vokál
Az album 8 dala, ha úgy tetszik egy-egy emberi lélek vívódását tárja elénk mindig más szemszögből. A 40 perces massza magába olvasztja a régi sulis thrashtől kezdve a US power-en keresztül a melodeath modernebb vonulatait is, míg az énekben megjelenő scream, hörgés, vagy éppen dallamos, többszólamú vokál egy teljesen mai, egységes megszólalású anyaggá olvasztja az egyébként egymástól eltérő stílusjegyeket.
"2012 augusztusában keltettük életre a zenekart, majd hosszasan írtuk és érleltük a dalokat, majd jöttek a saját szervezésű klubbulik és kisebb fesztiválok. Bő egy éve kezdtünk neki az album rögzítésének home studio-s körülmények között, ám végül mégis profi stúdióba vonultunk a legfontosabb alapok feljátszására. A mix és a mastering is ugyanott, a gyulai No Silence stúdióban készült Simi segítő kezei alatt.
Tagok: Kovács Attila - ének/vokál
Triesz László - szólógitár/programozás/szöveg
Székely Károly - gitár
Dr. Kemény Zsolt - basszusgitár
Nagy Ágoston - dob/szöveg
Az album 8 dala, ha úgy tetszik egy-egy emberi lélek vívódását tárja elénk mindig más szemszögből. A 40 perces massza magába olvasztja a régi sulis thrashtől kezdve a US power-en keresztül a melodeath modernebb vonulatait is, míg az énekben megjelenő scream, hörgés, vagy éppen dallamos, többszólamú vokál egy teljesen mai, egységes megszólalású anyaggá olvasztja az egyébként egymástól eltérő stílusjegyeket.
A teljes album ingyenesen elérhető a soundcloud-on, a bandcamp-en és a youtube csatornánkon is animált videókkal aláfestve.
No Silence stúdió:
Az album borítóját Campa Delafuente tervezte: www.facebook.com/campa.delafuente
A zenekar facebook oldala: https://www.facebook.com/solidityband
Soundcloud: https://soundcloud.com/solidityband