Bullterrier Beat - Interjú a szekszárdi zenekar múltjáról, jelenéről és jövőjéről!

2017.02.05 15:37


A következő zenekar mellyel interjút készítettem a szekszárdi Bullterrier Beat zenekar! A beszélgetés folyamán a zenekar teljes egészében bemutatásra került. Kérdéseimre a zenekar tagjai válaszoltak. 


- Mikor és milyen körülmények között alakult a zenekar? 
Robi: Norbival ketten találtuk ki az egészet, 2015 szeptemberében ha jól emlékszem. Igazából egy kocsmai iszogatás alatt jött az ötlet. Norbi régebben már keresett engem, hogy zenélne újra és kellene neki dobos, de nekem akkor ott volt az Annoying Noises, aztán nem akartam nagyon másban gondolkodni. De mivel aznap este, jókor voltunk jó helyen, eldumálgattunk, piázgattunk és kiegyeztünk ebben a hardcore punk vonalban, mert ez mindkettőnknek feküdt. 
Igazság szerint én lassan tíz éve nagy punk fanatikus vagyok, de a hardcore vonala, valamiért mindig távol állt tőlem, az utóbbi két évben kaptam rá nagyon. Talán azért, mert többre vágytam már pár hangnál, bővebb tartalmat akartam a zenébe. És megmondom őszintén, rohadt nagy energiát láttam az egészben, durvább elemeket, csupa olyan új dolog volt, amit az oldschool punkból hiányoltam. Már a Noises vége fele is kísérleteztünk ilyen '' merészebb'' elemekkel a zenénkben, de Norbival már direkt így indítottuk a Terriert és amit akartunk eleinte, azt ki is hoztuk belőle. 
Ha jól emlékszem két nappal későbbre beszéltünk meg egy próbát, hogy megnézzük mit tudunk kezdeni a dolgokkal. Nálam volt otthon a próbaterem, ez is egy külön poén volt ahogy drága Norbert barátom kiérkezett hozzám,mert szerencsétlen azt sem tudta milyen településre jött. De nagyon jól együtt tudtunk működni, így a próba végén hívta is az unokaöccsét, Ferit, hogy jönne esetleg basszerozni.
Norbi: 2015-ben alakítottuk a zenekart Robi barátommal . Én csak azt szoktam erre válaszolni, hogy úgy bebasztunk, hogy csináltunk egy zenekart. Régóta gondolkodtam hogy újra zenélni akarok, és meghallottam hogy a dobolásról beszél . Meg is ittunk rögtön még egy pár sört, és egy zenekar lett a vége a dolognak .

- Honnan jött a Bullterrier Beat zenekari név? 
Robi: Mellesleg a Bullterrier Beat név is az ő ötlete volt. Már az első próbán felvetette, hogy ez kurvára fasza, meg passzol ehhez az egész dologhoz, aztán mi lenne ha ez lenne a név. Jól hangzott, így én is rábólintottam.
Norbi: A Bullterrier Beat név tőlem van ,már rég kitalált és úgy gondoltam, hogy ehhez a zenekarhoz illeni fog . A bullterrier a kedvenc kutyafajtám a jellemvonásai, és a fura kinézete miatt, amik valamilyen szinten visszaköszönnek a mi zenénkből is.
 
- A stílus melyet Ti játszatok, hazánkban elég ismeretlen.. Én személy szerint nem is tudok másról csak rólatok. Milyen inditatás vezetett el arra benneteket, hogy ebben a zenei műfajban kezdjetek el zenélni?
Robi: Zeneileg leszakadt az állam, amikor hallottam hogyan is gitározik. Azt tudtam, hogy tehetséges, de hogy ennyire, azt nem. Ez nekem akkor új volt teljesen. Sok emberrel zenéltem már életem során, de ekkora tudást, eddig senkinél sem láttam. Nagyon felkellett zárkóznom hozzá, de idővel ez sikerült is. A legtöbb szöveget én írom, ez akkor is így volt, meg manapság is így van. Amiket például az Érzés című számba leírtam, ami az első számunk volt, vagy a Seggnyalóba, ezek nagyon illettek a témáihoz. Amúgy rengeteg Hardcore punk banda van hazánkban. De inkább Pesten vannak ismertebbek, de én is mindig hallok újakat, akik nagyon kreatív módon űzik az ipart és számomra kurvára bejön.
Norbi: Az igazság az, hogy nekem a punk mint eszmeiség van jelen a zenénkben , nem akarom stílushatárok közé szorítani a dolgot . Nekem a zene a szabadságot jelképezi, ahol azt csinálok amit akarok. Az, hogy ez mennyire hardcore punk, az engem valójában nem érdekel. Nagyon nagy kedvenceim a The Exploited, a The Casualities vagy a Discharge, de nagyon jól meg fér mellettük nálam a Pantera, Lamb of God ,a Gojira, vagy a Meshuggah, etc. A hardcore punk létezik Magyarországon, de mi igazából már a kezdetektől mást csinálunk mint ők, és az új számok még másabbak lesznek . Nem kell a zenét bekorlátozni, a zene ettől szép a dolog . Ez a Bullterrier stílus. Aminek a punk valamilyen mértékben mindig is része lesz mert, a gondolkodásmódunknak elég erős részét teszi ki, a szövegekben mindig is vissza fog köszönni.
 
- 2016 év elején jelent meg a bemutatkozó kislemezetek „EP” címmel mely 3 számot tartalmazott. Szerintetek, hogy fogadta a közönség az anyagot? Ti mit gondoltok róla illetve szerintetek bemutatkozásnak megfelelő volt?
Attila: Egyáltalán nem vagyok elégedett vele. Igazából én soha semmivel, de ez csak az én részemet illeti. Ott tisztán látszott, hogy van még hova fejlődnöm – azóta szerintem már megtettem – de még mindig van hova. Bár bemutatkozásnak szerintem ideális volt, zeneileg oké, az hogy az én teljesítményem milyen, kettő szóval tudnám igazán értékelni: igazán szar. A közönség reakciójára pedig már nem emlékszem, azóta sok sör folyt le a torok-Dunámon, ha-ha.
Robi: Hát az első anyag, az pont azt a három számot tartalmazta, amit elsőnek csináltunk. Lehet ezt úgy is mondani, hogy a banda '' korai '' számai, mert nagyon több nem is volt még, mert keveset tudtunk próbálni. De szerintem odabaszós dalok. Pont olyan amilyet akartunk. Persze most így egy év eltelte után, lehetne csiszolni, de ezek úgy jók ahogy vannak. Első anyagnak tökéletes. Én amilyen visszajelzéseket kaptam, meg láttam-hallottam, azok nagyjából pozitívak voltak, szóval előjött az érzés, hogy azért valamit jól csinálunk, ami újabb löketet adott, hogy ezután még jobban feküdjünk rá a dolgokra.
Norbi: Bemutatkozásnak elég volt, amit akkor tudtunk azt kihoztuk a dologból. És mindig ez a fontos. Már akkor is sok pozitív visszajelzést kaptunk .
 
- Hol vettétek fel a kislemezt?
Robi: A felvételek egy haverunknál Simon Ákosnál készültek, Őcsényben. Mellesleg aki szeretne rögzíteni, bátran ajánlom a srácot, mert ügyesen dolgozik.
Attila: És a mai viszonylathoz képest nem horribilis az ár, figyelembe véve azt is, hogy házi stúdió.
Norbi: Szerintem olyan, mint egy bespeedezett Micimackó. (nevet) De nagyon bírjuk. És nagyon jól dolgozik. Mindenkinek ajánlani tudjuk csak! 



 
- Ezután változás történt a zenekarban. Boros Ferenc távozott a zenekarból helyére pedig Dajka Norbert érkezett. Mi történt?
Robi: Feri távozása egy érdekes sztori volt. Ez 2016 nyarán történt. Mai napig nem látom át teljesen a dolgot, de magánjellegű problémák voltak, az tiszta, így alakult. Sajnáltam hogy elment, de más helyett nem tudok és nem is akarok döntéseket hozni. De Norbi hamar beszervezte a Dajkát, akibe találtam még egy olyan abszolút idiótát, mint amilyen jómagam is vagyok. Hahaha 
Fura ember a mi Dajkánk, de megtanulta amit meg kellett, így hamar haladtunk tovább.
Norbi: Igazából semmi extra nem történt, ki akart szállni és kiszállt. Sok dolga volt, és kevés ideje a zenekarra, legalábbis ezt mondta, én nem is akartam ezt firtatni, úgy voltam hogy ő tudja az ő döntése. A Dajka még egy baromi fura fazon én nagyon bírom, már az ember karaktere is jókedvre tud deríteni, remélem megtalálja köztünk a helyét.
Dajka: Norbi megkeresett engem, hogy jönnék esetleg basszerozni a bandájába. Régebben volt egy zenekarom, de évekkel ezelőtt feloszlott, és kedvet kaptam az egészhez, így örömmel vállaltam.
 
- Megannyi koncert után, beköszöntött 2016 decembere. Megjelent egy újabb kislemez, „Káosz Hazája” címmel. Minek köszönhető ez? Közönségi nyomás, vagy meglepetés, vagy így szerettétek volna lezárni az évet?
Attila: Egyik sem, de egy zenekar működésében fontosak a stúdióanyagok, ugye? Fel akartunk venni, hallatni szerettünk volna magunkról, és az embereknek is fontos, hogy halljanak rólunk. De évlezárásnak, és koncertindításnak sem volt utolsó, az tuti. 
Robi: A káosz hazája spontán jött. Ekkor már Sütink is a banda tagja volt. Asszem októberben szállt be. Mi mindig mindent random csinálunk, ez is kb. olyan volt. Nagyjából egy olyan dolog, hogy '' Itt vannak ezek a számok, kellenének új felvételek, vegyük fel''. Ennél is Simon Ákosunk volt a mester és megkell hogy mondjam, faszán kikeverte a számokat nekünk. Jobban dübörög mint az elődje. Menet közben mondjuk kellett volna gondolkodnunk azon, hogy talán kéne szólni az embereknek, hogy EP jön, de igazából mi sem tudtuk, hogy EP lesz, csak az lett a végén. Meg amikor készen lettek a számok, csak úgy spontán kipakoltuk, hogy '' Tessék, új dalok'' aztán ennyi. Volt aki meglepődött, aztán nagy hirtelen megkérdezte, hogy "ezt mikor vettétek fel?!" Hát igen, elfelejtettük közölni, hogy várható lesz.. Haha. : )
Norbi: Semmi hatására nem cselekedtünk, csak gondoltuk felveszünk három számot Ákosnál, mert a legutóbb is jó buli volt. Igazából, EP azért lett belőle, mert a Robi imádja az ilyen körítéseket, meg mondatokat hogy csináltunk egy EP-t, és mindenhová ezt írta.


 
- A kislemez címadó dalához készítettetek egy videoklipet is. Milyen döntés vezetett el benneteket erre? Több helyen meg szerettétek volna mutatni magatokat, esetleg valamelyik környező városi TV-be szerettetek volna bekerülni? Vagy csak úgy jött?
Robi: A klipnek a dolgait Norbi meg Süti tudja, én nem voltam vele képben, hogy mit akarnak, csak annyit, hogy valahova kimegyünk és megcsináljuk. Az alapterv, hogy kellene klip a felvételek alatt megvolt már, aztán hamar meg is lett valósítva. Semmilyen ilyen TV szereplés nem vezényelt minket, csak úgy voltunk vele, hogy fasza lenne klipet csinálni, ez is spontán jött.
Norbi: Azért csináltunk klipet, mert a Sütinek van kamerája. És még sohasem csináltunk ilyesmit gondoltuk akkor hajrá. Kimentünk egy elhagyatott drift pályára, és megfagytunk. Nekem konkrétan utána tüdőgyulladásom lett. Baromi jó buli volt, tök sokat nevettünk. És ez volt a cél. Az emberek jól fogadták, aminek persze nagyon örültünk.
Süti: A klip jó dolog. Fotózom szabadidőmben, és videózok is, szóval miért is ne csinálhattunk volna egyet. Költségvetés nem volt, baráti segítséggel oldottuk meg a felvételt. Ezúton is köszönjük nekik! 


 
 
- Tehát koncertek, tagcsere, 2 kislemez és egy videó klippel a zsákban, megérkezett a 2017-es esztendő. Mit gondolok az elmúlt évről? Hogyan értékelitek? Milyen meglepetéseket terveztek az idei esztendőre?
Attila: Azt gondolom, hogy egész jó évet zártunk. Személy szerint megtapasztaltam milyen a határaimat feszegetni, és sok esetben túl is lépni azokat. Sokat fejlődtünk, a történtek ellenére is, sőt 2016-ban csiszolódtunk össze, mind emberileg, mind zeneileg – annak ellenére, hogy Robival már idestova 4 éve zenélek együtt, és 17 éve ismerjük egymást -
A meglepetésekről pedig annyit: ha angolosan kéne fogalmaznom, annyit mondanék „stay tuned” ha-ha, de komolyan. Figyeljetek minket, rengeteg dolog lapul a tarsolyunkban. 
Robi: A 2016-os év arra nagyon jó volt, hogy kiismerjük egymást, összeszokjunk teljesen. Meg persze rájöttünk arra is, hogy ez a brigád tele van kedves, aranyos, retardált emberekkel. De ez csak jó. Rengeteget röhögünk egymás agymenésein, szóval az unalmas órákban sem unatkozunk. Bár unalmas órák nincsenek, mert a Platán söröző mindig szeretettel vár minket. Szerintem egy nagyon jó első évet zártunk, most épp dalíró fázisba vagyunk, gyártjuk az új tételeket, lesznek meglepetések, eleve a zenében rengeteg minden változik, de ezt majd mindenki meg fogja hallani, ha eljön az ideje.
Norbi: Az elmúlt év jó volt, sokat tanultunk belőle. Sok változás lesz, mindenképpen, főleg zenei értelemben . De ezek majd kiderülnek ha eljön az ideje. Sokat szeretnénk koncertezni, és sok emberhez eljuttatni a zenéket, akihez közel áll, és magáénak érzi amit képviselünk. Legyen az punk, hc-s, rocker ,metalos, vagy bárki, akinek tetszik hallgassa és szeresse tőlem lehet még discos is.
Dajka: Nagyon fasza ismét egy bandába nyomulni. Jó pár év kihagyás után, kurva jó végre kiélni magam újra. Bár nem régóta vagyok tag, örülök, hogy Norbi szólt, és nyomjuk ezerrel basszátok meg.
Süti: Az Annoying Noises-ban már zenéltem együtt Robival és Atival, amikor megkerestek a többiek, hogy játsszak ismét velük, belevágtam. És egyáltalán nem bántam meg. Élveztem 2016 második felét a Terrierben, és bízzatok bennünk! Sok meglepetéssel fogunk készülni az új esztendőben. 
 
- Zenekari pólókkal, CD-kel, vagy egyéb merch cuccokkal hogy álltok? Vannak-e illetve lesznek-e Bullterrier Beat póló, levonó, felvarró, kitűző vagy valami más?
Attila: Az "ősidőkből" voltak matricák, de az új logóval szeretnénk mörcsölni picit. Sokat, na. 
Robi: Rávagyunk állva a különböző merch holmik gyártására. Elsősorban pólók vannak készülőben, talán hamarosan meg is lesznek. A Facebook oldalunkat kell figyelni, aztán ha megvannak, lehet vásárolni is tőlünk.
Norbi: Lesznek Bullterrier Beat pólók és más ruházati termékek is. Folyamatban van a tervezés.
 
- Hol találkozhat veletek legközelebb a Nagyérdemű Közönség?
Robi.. A legközelebbi koncert terv, az valószínűleg Horvátország fővárosa, Zágráb lesz, ugyanis a kecskeméti bulink alkalmával sikerült összebarátkozni a No No Instigator nevezetű Horvát bandával, akikkel játszottunk. Folynak a kölcsönös buli szervezések velük, belföldön és külföldön is egyaránt.
Attila: Szeretjük a sört. Meg a pogót is, ne kelljen mindig kérlelnem rá az embereket. (nevet) De igyekszünk minél több helyre eljutni, lehetőleg olyanokra is, ahol még a büdös életben nem jártunk. Reméljük sikerül is.