Lelle &George 4Band - Bemutatkozik a Lelle &George 4Band!

2017.06.21 16:14


 

Zenekarunk 2016 -ban indult útjára, Lelle és jómagam George (Trendkillerz) találkozásával.
 
Lelle Debrecenben(StudioiNside) kezdte szólóelőadóként a saját dalok készítését, majd 2016 tavaszán egy közös felkérés (projekt) kapcsán kerültünk kapcsolatba. 

Végül úgy döntöttünk, több van bennünk mint egy közös dal,(és annyira jó volt a fogadtatás)hogy egyesítettük erőinket :)
Rab Attila szerzőtársammal készítjük a zenei "alapokat" és hangszerelünk, Lellével a dalszövegeken és énektémákon dolgozunk.  
Veres Attila (Studiotexas) barátunk segítségével vesszük fel, majd keverjük a dalokat.

A készülő első albumot ebben az évben szeretnénk hogy megjelenjen, tárgyaltunk kiadókkal, de végleges döntés még nem született.  
Jelenleg gőzerővel dolgozunk a stúdióban, és természetesen várjuk a koncertmeghívásokat is.

Kezdetben duóban játszottunk, több fesztiválon, kisebb klubokban akusztikusan (feldolgozásokat és saját dalokat vegyesen összegyúrva), majd teljesen zenekari felállássá egészültünk ki.
Nagy Sándor Dodi (Döngölöm)basszusgitáron, Vellai Ricsi (Döngölöm)dobosként erősíti koncerteken a zenekart.  
Kalocsán Július 29 -én találkozhattok velünk legközelebb , Vácott Július 22-én játszunk.
Mindenről bővebb információt találtok közösségi Lelle-L&G4 oldalunkon:
https://hu-hu.facebook.com/lelle30
 

Tavaly elkészült az "Újra élsz" c dal már teljes felállásban: 
https://www.youtube.com/watch?v=DUvKy355AHk
tavasszal egy akusztikus szerzeményünk: 
https://www.youtube.com/watch?v=nwMj8PVKZao
és most készült el legújabb dalunk 
a "Sötétben éltem"  amit Kecskeméten forgattunk :
https://www.youtube.com/watch?v=cs2-DINT37Q